GONDOLATOK
A labdarúgás, mint a társadalmi felemelkedés eszköze
Több mint ötvenöt év telt el azóta, hogy megszakadt az Aranycsapat harminckét mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozata, ám a kor magyar válogatottjának világszerte csodált szereplése még azoknak a magyar gyerekeknek is hivatkozási alapul szolgál, akik csak az ezredfordulót követően váltak a sportág szerelmeseivé.
Ha Magyarországon a labdarúgás kerül szóba, Puskás, Czibor, Bozsik és társaik neveinek kiejtése még mindig bizonyos súlyt ad az azokat citáló futballértő honfitársunk mondanivalójának. Az 1950-es évek futballistagenerációjának tagjai háborús gyerekek voltak, serdülőéveik többnyire egybeestek a világégéssel. Akkoriban egy nem kifejezetten szerencsés sorból származó tizenéves fiúnak nem sok szórakozási lehetősége akadt. A kevés közül is legkedveltebbnek a labdarúgás mutatkozott, hiszen ezekben az ínséges időkben a grund volt az a közösségi tér, ahol az adott környék fiataljai társadalmi életet élhettek, a hely, ahol kortársaikkal napestig rúghatták a bőrt. Szegénységben, nélkülözésben éltek, kitörési lehetőségeik nem voltak éppen számosak, a futball révén azonban esély adhattak maguknak egy jobb életre.
A legendás Aranycsapat, a londoni 6:3-on kezdőként szereplő játékosok
Nem mellékesen, a magyar labdarúgás igen komoly hagyományokkal rendelkezett abban az időben. A világháborút megelőző utolsó világbajnokságon csapatunk egészen a döntőig menetelt, s csupán a fináléban kapitulált az olasz válogatottal szemben. Az 1940-es években szocializálódott ifjak kisgyerekként részesei voltak az ezüstérem kivívása felett érzett nemzeti eufóriának, s így igen közeli emlékekkel és kézzelfogható idő-, és térbeli közelségben létező példaképekkel rendelkeztek.
Természetesen, egyéb okok is szerepet játszottak Puskásék sikereiben. A szocialista sportirányítás rendszere, egyáltalán a labdarúgásnak a Rákosi-korszakban játszott legitimációs szerepe szintén hozzájárult az azóta is vágyott magyar futballdicsőséghez.
Ugyan a magyar labdarúgás színvonala mindezen - és még számos - tényezők együtthatójaként jutott ily magas szintre, mégis, joggal gondolhatjuk, hogy a későbbi sikerek megalapozásához, a majdani világsztárok fejlődéséhez az évtizeddel korábban, poros grundokon szerzett tapasztalatok járultak hozzá talán a legmeghatározóbb mértékben. Ez a közeg adta meg az esélyt a kibontakozásra, s az isteni tehetségek ezt a lehetőséget ki is használták. A történet további részét pedig szinte mindenki ismeri.
A szegénység ma is létező fogalom, talán kicsit átalakult, de idehaza ugyanúgy valós probléma, mint Puskásék idejében. Napjainkban, a magyar foci színvonala már messze távol esik a két emberöltővel korábbi nívótól, de a lehetőség még mindig meglenne a (mély)szegénységben élő gyerekeknek, hogy a sport által kiemelkedve befuthassák azt az életutat, amire tehetségük predesztinálja őket.
Az új idők azonban új módszereket kívánnak. Manapság már nem feltétlenül elegendő, ha egy, a futballpályán magát - veleszületett tulajdonságainak hála - ügyesen feltaláló gyerek ideje jelentős részét a barátokkal való labdakergetéssel tölti. A modern labdarúgás megköveteli a teljes körű fizikai, technikai, mentális és taktikai felkészültséget, s a fejlett világ labdarúgóiparának alakítói úgy találták, hogy ahhoz a folyamathoz, míg egy ígéretesen játszó gyerekből professzionális labdarúgó válik, a futballakadémiák jelentik a leghatékonyabb intézményi keretet. Ezek a bentlakásos futballiskolák alkalmazzák a legeredményesebben azt a komplex képzési rendszert, mely által a korunk futballjában érvényesülni akaró fiatalok számára elengedhetetlen tudás megszerezhető.
A világ futballelitjében számos példa akad arra, hogy a társadalom legalsó rétegeiből származó gyerekeknek sikerül eljutniuk a világhírig és az eurómilliókig. Zinedine Zidane pályafutása talán az egyik legékesebb bizonyítéka annak, hogy ha egy szegénysorból származó, kivételesen tehetséges gyerek -, aki kellő motivációval, szorgalommal és kitartással is bír - megkapja a megfelelő szintű képzést, úgy igenis lehetséges számára a felemelkedés a társadalmi ranglétrán. Az ezredforduló környékén a futballvilág trónját évekig kibérelő francia irányítózseni algériai szülők gyermeke, aki az említett erényeket csillogtatva jutott el Marseille hírhedt, bevándorlók lakta negyedéből a világ televíziónézőinek nappalijába. Az általa bejárt pálya azonban, ha különleges is, semmiképpen sem egyedülálló. Brazil, holland, francia és afrikai játékosok százainak sikerült már a nyomorból a jólétbe jutniuk a futball által.
Zinedine Zidane
Nem csupán a világ jobban focizó felén lehet a Zidanéval hasonló történettel találkozni. Kis hazai futballuniverzumunk állócsillaga, a Pécs és a Fradi közönségének egykori kedvence szintén rögös utat tett meg a boldogulásig.
Gera Zoltán ma a világ legjobb bajnokságának tartott angol Premier League-ben játszik hétről hétre. Zoli gyermekkorában a pécsi utcákat rótta, dohányzott, és saját bevallása szerint bódító szerekkel is élt. A vallás és a foci szeretete térítette vissza a helyes útra, és ennek köszönheti mindazt, amit elért.
Gera Zoltán
Franciaországban valamint Hollandiában a korábbi gyarmatokról bevándoroltak gyermekei közt töménytelen számú tehetség rejtőzik, kik hasonlatosan a korabeli magyar Aranycsapat tagjaihoz, többnyire szegénységben töltik fiatalkorukat. Mindkét ország klubjai előszeretettel alkalmaznak tehetségkutatókat, akik folyamatosan járják a futballpályákat, csiszolatlan gyémántok után kutatva. A kiválasztott gyerekeket akadémiai rendszerű képzésben helyezik el. A gyerekek az otthoni, az előrejutásukat nem feltétlenül a legoptimálisabban szolgáló környezetből átkerülnek egy olyan közösségbe, ahol minden lehetőség adott, hogy kizárólag a saját fejlődésükre koncentrálhassanak. Az akadémiát működtető egyesület a labdarúgó képzés mellett gondot fordít a beiskolázott gyerekek tanulmányi előmenetelére is, illetve minden felmerülő költséget magára vállal, a gyerek ellátásától a ruházkodásáig.
A sportág szülőhazájában, Angliában a harmadosztályig bezárólag minden klubnak van akadémiája, ahol a focistapalánták együtt élnek, együtt töltik idejük legjavát, s a sportedzők mellett pedagógusok, orvosok, pszichológusok és dietetikusok is foglalkoznak velük.
Ugyanakkor, nem mindenhol állnak rendelkezésre az anyagi feltételek az akadémiai szisztéma alkalmazásához. Az Afrikában és Dél-Amerikában felbukkanó tehetségeket jellemzően még ma is a tehetős nyugat-európai klubok halásszák el, nem egyszer igen fiatal korban.
Magyarországon az elmúlt években több ilyen akadémia is megkezdte működését. Az akadémisták első generációja most kezd csak igazán beérni, elég ha az U20-as válogatott közelmúltban szerzett világbajnoki bronzérmére gondolunk. Ez a csapat jelentős részben a Várszegi Gábor által megálmodott és működtetett agárdi Sándor Károly Akadémia "nebulóira" épül.
A világbajnoki bronzérmes U20-as válogatott
Szintén működik már hasonló akadémia Szombathelyen, Győrött, Felcsúton, Gyulán, Kispesten, illetve a Vasasnál, s a hazai élvonal többi résztvevője is tervezi, hogy az utánpótlásképzését átalakítja erre a formára.
Azonban, hazánkban sajnos jelenleg nincs olyan akadémia, nincs olyan program, amely felkarolná, istápolná azokat a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos szociális helyzetű, tehetséges ifjú labdarúgókat, akik bámulatos játéktudásukkal már 12-13 éves korukban elkápráztatják a családjukat és közvetlen környezetüket. Ezen gyerekek számára képtelenség a minőségi képzéshez és a megfelelő szintű sportinfrastruktúrához való hozzájutás. Ennek következtében, annak esélye, hogy ezek a gyerekek majdan hivatásos labdarúgókká váljanak, igencsak minimális.
Ugyanis, a magyar futballistaképzés rendszere, jellegéből fogva nem pártolja azon gyerekek bevonását a sportágba, akiknek a szülei nem engedhetik meg maguknak, hogy magukra vállalják mindazokat az anyagi terheket, amelyek gyermekük labdarúgásban való előmeneteléhez feltétlenül szükséges. Kivételek természetesen léteznek, ám egy-egy szakedző vagy klub dicséretet érdemlő segíteni akarása nem ellensúlyozhatja az egész rendszer által folyamatosan újratermelt problémákat.
Ilyenformán, a jelen magyar futballistáinak zöme inkább az (alsó-)középosztály gyermeke. Az ő szüleik általában kifejezetten támogatják fiuk labdarúgókarrierjét, s maguk is aktívan részt vesznek annak egyengetésében. Ez persze nem baj, csak éppen igazolja a rendszer előbb említett hiányosságait.
A kutatások némi eltérést mutatnak ugyan, de hozzávetőleg megállapíthatjuk, hogy jelenleg Magyarországon mintegy 6-800 ezer ember él mélyszegénységben, 50-70%-uk cigány.
Ha létezik csoport, mely tagjainak még a mélyszegénységben élőknél is kevesebb esélyük van bekapcsolódni a magyar labdarúgás vérkeringésébe, akkor azok a mélyszegénységben élő romák. Mondhatnánk úgy is, roma honfitársaink általában ki vannak rekesztve ebből a világból. Pedig, nagyon is adekvát lenne ennek a rétegnek a bevonása a futballba. Hiszen - a nyilvánvaló összefüggést nem lehet nem észrevenni - elsősorban ők a mai szegények hazánkban, az ő gyermekeik azok, akik hasonló helyzetben vannak, mint annak idején Kocsis, Budai, Puskás és számtalan társuk.
Régóta tudjuk, hogy a társadalmi felemelkedés, egy adott - szociálisan a többséghez képest hátrányos helyzetben lévő - kisebbség társadalmi integrációja legkivált a szórakoztatóipar csatornáin keresztül lehetséges. Külföldi példák sokasága bizonyítja, hogy az első lépés megtétele mindig ez irányba történik, s majd csak a későbbiekben kerül sor az adott csoport tagjainak megjelenésére a társadalom magasabb presztízsű, értelmiségi rétegeiben is. A sport, mint a szórakoztatóipar egyik ága, s a futball, mint a legnépszerűbb sportág kiváltképp alkalmas eszköznek bizonyulhat az ilyesfajta társadalmi változások beindítására.
Tehát, azt a hipotézist fogalmazzuk meg, hogy a kétszeresen hátrányos helyzetben lévő, többnyire rendkívüli nélkülözésben élő, s emellett származásuk miatt is hátrányokat szenvedő csoportok számára a labdarúgás az egyik igen hatékony eszköz arra, hogy az érintett csoport társadalmi elfogadottságát növeljük, tagjait mint a társadalom hasznos polgárait tartsa számon az adott ország többségi lakossága.
Miért is gondoljuk mindezt? Mire alapozzuk feltevésünket? Miért éppen a futball?
Nos, igyekezzünk számba venni mindazokat az érveket, melyek indokolhatják a labdarúgásnak általunk tulajdonított szerepet!
A futball a legnépszerűbb sport, ami azt jelenti, hogy a világ legtöbb országában - az Nyári Olimpiai Játékok mellett - a labdarúgó mérkőzések azok a sportesemények, melyek a legtöbb televíziónézőt vonzzák a képernyők elé. Ez hatalmas gazdasági potenciállal jár. A labdarúgás üzletágban mozgó pénzek nagyságrendje pedig maguknak a sportolóknak is magasabb fizetést, könnyebb megélhetést biztosít, mint ami a legtöbb sportág atlétái számára realizálható.
A futballisták példaképként való megjelenítése is nagyobb hatású, mint egyéb sportágak képviselőié. Ennek pedig igen nagy jelentősége lehet a romák magyarországi elfogadásának mértékét illetően. Aki roma focistákért rajong, az ő nevükkel ellátott mezt hordja büszkén, velük azonosul, attól joggal remélhetjük, hogy a romák irányában általában is toleránsabb magatartást mutat.
A futball ráadásul csapatjáték, így többeknek van esélyük a kiemelkedésre, mint más sportágak esetében. A tenisz ugyan szintén jól fizet, ám egyéni sportág lévén, ezek az anyagiak csak kevesek kezében koncentrálódnak.
Hovatovább, a szurkolók inkább azonosulnak egy csapattal, mint egyetlen személlyel. A magyar válogatott sikere az egész ország sikere, a legjobbjaink, fiaink, lányaink értünk mennek csatába, s aratnak sikert. A csapat, legyen az klub, vagy nemzeti válogatott a drukkereket képviseli, míg egy egyéni sikert arató sportoló - akármennyire is értékelik a szurkolók honfitársuk sikerét - legfeljebb egy közülük, valaki, akinek sikerült kitörnie, de semmiképpen sem ők maguk.
Ezért sem képzelhető el, hogy egy roma magyar bokszoló, akármilyen sikereket érjen is el, felérhet azzal, ha 2025-ben a magyar labdarúgó válogatott kezdő tizenegyében 3-4 roma futballista is egyszerre a pályán tartózkodik majd. Ez utóbbi esetben ráadásul szemmel látható lesz, ahogy a magyar válogatott tagjai - romák és nem romák - vállt vállnak vetve küzdenek egymásért, s ez a szimbolikus jelentőségű kép ma még elképzelhetetlen hatással lehet a hazai közgondolkodásra.
Vécsei Gábor
Gángó Krisztián