AKTUÁLIS

Felhívás Roma Tehetségsegítő Tanács létrehozására

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és erre felkért tagjaként a Polgár Alapítvány roma tehetséggondozásban érdekelt Tehetségpontok, más tehetségsegítő szervezetek, intézmények jelentkezését várja Roma Tehetségsegítő Tanács létrehozására. Miért kezdeményezzük a Roma Tehetségsegítő Tanács (RTT) létrehozását?

  • hogy hatékonyan használjuk erőforrásainkat a roma gyerekek és fiatalok tehetségének felismerésére és menedzselésére
  • hogy megmutassuk, hogy a romák esetében sem csak hátránykompenzálásról kell beszélni, hogy megmutassuk tehetségkincseinket
  • hogy összefogjuk a roma gyerekek és fiatalok tehetségét segítő kezdeményezéseinket
  • hogy legyen egy egyeztető, döntéshozó, véleményformáló fórumunk, ahol a roma tehetségsegítés iránt elkötelezett (szak)emberek, szervezetek képviselői optimális együttműködésben szervezik a tehetségek megfelelő programokba - irányítását, mentorálását, hogy lehetőleg ne kallódjon el senki.
  • hogy együtt jobb esélyeink legyenek a Nemzeti Tehetség Alap és egyéb pályázati források elérésére
  • hogy közösen bevonjuk a programba a helyi, térségi és egyéb erőforrásokat, a gazdasági élet szereplőit is, hiszen a tehetségsegítő programok fenntarthatósága csupán pályázatokra nem építhető.

Célunk, hogy szakmai együttműködésben a Nemzeti Tehetségprogrammal, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanáccsal, a Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő Programmal, a "Tehetséghidak" Programmal, a Nemzeti Tehetségponttal és képviselőikkel, valamint minden, a roma tehetségsegítésben érintett szervezettel

  • ellássuk a romák tehetségprogramjainak érdekképviseletét
  • javaslatot készítsünk roma tehetségkoncepció kidolgozására
  • áttekintsük a tárgyban meghirdetett hazai és európai uniós pályázatokat abból a szempontból, hogy alkalmasak-e a hátrányos helyzetű, tehetséges roma gyerekek és fiatalok
  • esélyegyenlőtlenségének csökkentésére, a kimagasló tehetségek beazonosítására és menedzselésére
  • javaslatot készítsünk hazai és nemzetközi tehetségrendezvények megszervezésére, illetve abban való részvételre.

A Roma Tehetségsegítő Tanács kiemelt feladatának tekintjük

  • a tehetségsegítésnek a többségi célcsoporttól eltérő jellemzőinek leírását
  • az ezekre a speciális szükségletekre és igényekre irányuló szolgáltatási háló kialakítását
  • tehetségkereső és - segítő adatbázis létrehozását
  • a tehetségmenedzselés hatékony, rugalmas és fenntartható működtetését
  • a szolgáltatások eredményességének és minőségének mérését és folyamatos fejlesztését.

Azon tehetségsegítő szervezetek, intézmények, magánszemélyek jelentkezését várjuk tehát,
akik vállaltan, és kiemelten roma tehetségek felderítésével, menedzselésével foglalkoznak, és részt kívánnak venni egy hatékony és minőségi segítséget nyújtó hálózat erőforrás bővítésében

  • akik-bár nem fő célcsoportként-, de roma fiatalok tehetséggondozásában is tevékenykednek, és szembesültek a feladat speciális kihívásaival
  • akik tervezik szolgáltatásaik vagy tevékenységeik nyitását roma fiatalok felé, és örömmel veszik a hálózatba szerveződés előnyeit
  • akik segítséget nyújtanának az RTT hatékony és célorientált működéséhez.

A Roma Tehetségsegítő Tanács első egyeztető ülésének helyszíne és időpontja a következő:

Hunguest Hotel Griff, Smaragd terem
1113 Budapest, Bartók Béla út 152.
2011. szeptember 22. 14.00 óra
http://www.griffhotel.hu/megkozelithetoseg.php

Jelentkezés:
Jelentkezni 2011. szeptember 15-ig a mellékelt Szándéknyilatkozat elküldésével lehet e-mailben: csovcsicserika@hotmail.com.

További információ Csovcsics Erikától a +36 20 260 0890 és Szőke Judittól: a 06 1 266 1374 telefonszámon és a fenti email címen kérhető.

A Roma Tehetségsegítő Tanács alakuló ülését a Roma Tehetségnapon, október 8-án tartja meg a budapesti VIII. kerületi Párbeszéd Házában (1085 Horánszky u. 20.)